|
Elsős a gyerekem
Gazdálkodj okosanGazdálkodj okosan
Gyerekkori kedvenc, alap társasjáték. Csupán hajlamosak vagyunk elfelejteni. Nekünk, felnőtteknek egyszer jó emlék felelevenítése, másodszor még kaland, harmadikra már unalom. De nem így a gyereknek. Nehéz dolog ám a gyerekeket rávenni, hogy játék helyett társasozzanak. Én eleve társasjátékdélutánra hívtam meg egy csoport gyerkőcöt, nem is volt más porondon. Odafigyelés, múltról való beszélgetés, környezetóra, és főképpen számolás. Még kamatszámolás is! Csak ajánlani tudom. Móra Ferenc: A Didergő királyMóra Ferenc: A Didergő király
A DIDERGŐ KIRÁLYMese, mese, mátka, pillangós határba: Volt egyszer egy király Nekeresd országba. Nevenincs királynak nagy volt a bánata, Csupa siralom volt éjjele, nappala. Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába. Sűrű könnye pergett fehér szakállába: "Akármit csinálok, reszketek és fázom, Hiába takargat aranyos palástom! Aki segít rajtam: koronám, kenyerem Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!" Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt, Tökszárdudát fújtak minden ablak alatt: "Ki tud orvosságot a király bajáról, Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?" Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot. De együtt se ért az egy falat kalácsot. Didergő királynak csak nem lett melege, Majd megvette szegényt az Isten hidege. Körmét fúvogatta, keserűn köhintett, Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett: "Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom, Hívjátok elő az udvari bolondom!" "Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed, Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed." "Teli van énnálam ésszel a szelence: Hideg ellen legjobb a meleg kemence. Gyújtass be csak, komám" - nevetett a bolond, S nevetett köntösén a sok arany kolomp. Kergeti a király ki a sok léhűtőt: Hozzák fülönfogva az udvari fűtőt! "Hamar cédrusfával a kandallót tele, Urunk-királyunknak attól lesz melege!" Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya, El is égett benne vagy száz cédrusmáglya. Sergett is a király előtte, megette, Utoljára mégis csak azt dideregte: "Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege, Már a szakállam is csak úgy reszket bele!" Nyöszörög a fűtő: "Felséges királyom, Életem-halálom kezedbe ajánlom, Most dobtam bele az utolsó forgácsot, Jó lenne hívatni az udvari, ácsot!" Nekibúsult erre a didergő király, Szigorú paranccsal a kapuba kiáll: "Vágjátok ki kertem minden ékességét, A szóló szőlőnek arany venyigéjét, A mosolygó almát, a csengő barackot, Hányjatok a tűzre minden kis harasztot! Széles ez országban amíg erdőt láttok, Kandallóm kihűlni addig ne hagyjátok. Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege, Csak úgy kékellik már az ajkam is bele!" Csattognak a fejszék, sírnak erdők, berkek, Recsegnek, ropognak a gyümölcsös kertek. Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta, Fészkit ezer madár jajgatva siratta. A rengeteg fákból egy szál se maradt ott, Aranyos kandallón mind elparazsallott. Didergő királynak de minden hiába, Nyögve gubódzik be farkasbőr bundába: "Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege, Csak egy fogam van már, az is vacog bele!" Nekeresdországban van is nagy kopogás, Ripegés-ropogás, siralom, zokogás. Dolgozik a csákány, fűrész, balta, horog - A király ajtaja egyszer csak csikorog. Betipeg egy lányka, icike-picike, Gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe. Az ajaka kláris, a foga rizskása, Csacsog, mint az erdő zengő muzsikása: "Ejnye, de rossz bácsi vagy te, király bácsi!" Megfordul a király: "Ácsi, kislány, ácsi! Azt se tudom, ki vagy, soha se láttalak, Mért haragszol reám? Sohse bántottalak!" - Kerekre nyitotta a csöppség a szemét: "Minek szedetted le a házunk tetejét? Hó is hullongázik, eső is szemezik, A mi padlásunkra az most mind beesik; Elázik a bábum kimosott ruhája, Vasárnap délután mit adok reája?" Mint amikor nap süt a jeges ereszre, A király jégszive harmatot ereszte. Szemében buggyan ki szívének harmatja, Szöghaját a lánynak végigsimogatja: "Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom, Bíborköntösömet feldaraboltatom. Bársonyrokolyája, selyem főkötője, Lesz ezüstkötője, aranycipellője!" Most már meg a kislány mondta azt, hogy "ácsi! Mégiscsak jó bácsi vagy, te király bácsi!" Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett - S didergő királynak nyomban melege lett! A tükörablakot sarokra nyitotta, Városa lakóit összekurjantotta: "Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak, Juttatok belőle, aki fázik, annak!" Tódult is be nyomban a sok szegény ember, A márvány-téglákon nyüzsgött, mint a tenger. Ki is szorult tőlük király a konyhára, Rájuk is parancsolt mindjárt a kuktákra: "Asztalt terigetni, ökröt sütögetni, Fussatok a hordót csapra ütögetni, Ily kedves vendég még nem járt soha nálam, Mint a saját népem - nagy Meseországban..." Matek gyakorlás
Fiam ma matek játékot kért. Először nem értettem, de aztán engedelmesen beütöttem a keresőbe, és ki is adott egy remek helyet, ahol kivonás-összeadás-osztás-szorzás játékot lehet játszani, időre.
Nekem tetszett! Ő pedig nem is akarta abbahagyni, de azért csak elküldtem verset tanulni. Angol nyelvű játékAngol nyelvű játék
Angolul szerettem volna játszani. Pontosabban ha már játék, legyen angol nyelvű... Ezt találtam, mint kezdő angol játékon keresztüli tanulást. A fiam többfélét is kipróbált, a szókereső elég nehéz (mert visszafelé és alúról felfelé is vannak benn szavak) de a memóriakártya, a szófestő nagyszerű volt.
Salamon gyógyító meséi
Akedves, fejezetekre osztott könyv egy korabeli kislányról szól. Szerencsére a kislány új korszak gyermeke, és nemcsak babázik, sőt! Érdekes, kalandos mindennapjai vannak az élet egyszerű helyszínein, mint iskola, hazafelé a pataknál, a réten, és otthon. Van egy jó barátja, Salamon, aki elmagyarázza a fontos dolgokat, mint öröm, kínlódás, szenvedés, szenvedések körforgása, csatlakozás a szenvedés körhöz, és a legfontosabbat, hogy hogyan maradhat nyitott az élet apró csodáira.
Itt nézhető meg a könyv címlapja, és leírása.
Valamikor én olvastam először a könyvet, és nagyon tetszett. A gyermeki lélekről szól, egy bölcs tanító szemszögéből mesélve. Véletlenül, mondhatni "vélés" miatt olvastam el egy részletet belőle, és onnantól kérte esténként a fejezeteket. Még nem vagyunk a végén, de nagyon szereti, és mindig kéri. Hol van Párizs?Hol van Párizs?
Érdekes kis program! Világtérkép, amelyen meg kell adni, mi hol van - a különbség az elképzelt és valódi hely között kilometerekben mérhető.
Élet kialakulásaÉlet kialakulása
Erről is beszélgettek ma környezetórán. Itt egy összefoglaló kép az evolúcióról, időben elhelyezve: És egy másik, ami képiesebb a kisgyereknek. A közös őstől így jöttek sorban.
ÜvegházhatásÜvegházhatás
Fiam kérdése az volt, hogy az ózonlyuktól van-e hideg vagy meleg. Ezt elmagyarázni nem egyszerű, de találtam egy képet
Itt látszik, hogy a fény bejön, a földről visszatükröződik, és éppenhogy a meleget nem engedi ki a légkör. De ha nagyon nem engedi ki, túl sokat visszatükröz, az az üvegházhatás.
Ózonpajzs, ózonlyuk
Az ózon védi a Földet a káros sugárzásoktól. Olyan ez, mint egy ózontéglákból épített pajzs. Sokféle oxigén van, O, OO, OOO és még újabb is? Egyre keskenyebb ez a pajzs, mert szennyezik a levegőt, és egyes szennyezőanyagok, mint a nitrogén-oxidok bontják az ózont.
Ózon - O3 - OOO, három oxigénatom egymás mellett. Elképzelhetjük nagy téglaképpen, amiből építkezhetünk.
Az ózont károsító anyagokat elképzelhetjük kalapácsként. Ezek eltörik kisebbre az ózont, az OOO-ból OO és O lesz. Vagyis a tégla túl kicsi lesz ahhoz, hogy pajzsot építsünk belőle.
Ezt az elvékonyodott ózonréteget nevezik "ózonlyuk"-nak.
Az ózonréteg elvékonyodását 1985-ben észlelték elõször. Ugyanis a megszűretlen ultraibolya sugárzás mutációt okozhat, ami fajok kihalásához vezet. Mutáció a rákos megbetegedés is.
Híd, híd, sőt hidakHíd, híd, sőt hidak
Hogyan épül a híd? Kérdezte csemetém, amikor a kettes villamoson zakatoltunk a Dunaparton. Miért nem este kérdezed? Vagy amikor internet közelében vagyok? Ráfáztam, mert internetről is nagyon kevés információt tudok összegyűjteni.
Wikipédia A híd egy építmény, amelyen valamely út, vasút, csatorna vezet át átívelendő völgy, vízfolyás vagy más közlekedési akadály egyik oldaláról a másikra. Úgy, hogy az áthidalt völgy, vízfolyás vagy közlekedési vonal számára az építményben a kellő számú és nagyságú nyílás szabadon maradjon. A viadukt a völgyhíd, egyébként pedig a patakon átívelő híd és a hatalmas dunai hidak között fiam számára nem volt nagy különbség. Hogyan építik?
Legjelentősebb, nekem legszebb hidunk a Lánchíd. 1849-ben avatták, a második világháborúban természetesen lerombolták, és 100 éves évfordulóján avatták másodszor. Egy kicsit odébb.
És vannak persze katonai, szétszedhető, szédszedhető katonai (ala Hofi) ponton hidak is. Remélem, ő nem is fogja megismerni ezeket.
A hidak vasbetonból, hegeszthető acélszerkezetből állnak. Sokszor nem lehet egyben beemelni az előre elkészített darabokat, pilléreket, ezért helyi kiegészítésükre, összépítésükre is szükség van. Végre ITT találtam némi képeket egy egyszerűbb híd építéséről.
Mi történik, ha valami baj történik? A gyerekek számára ezek a képek a legérdekesebbek, én félek tőle, mert mi van, ha félni fog minden hídon? Hídbaleset- indavideó |